A HOLDUDVAR

 

Az alább felsorolt kiadványok már nem részei szervesen a gyűjteményemnek, de rendszerváltás-közeli megjelenésük okán mégis számot tartanak az érdeklődésemre. Egyikük esetében sem zárható ki bizonyossággal, hogy az általam tárgyalt korszakban keletkezett, ezért mégis szentelek nekik egy oldalt itt, a honlapon, de már nem közlöm a részletes kiadási adataikat.

 

1991

□ Az Apolló erotikus regényújság 3-4., valamint az Adonisz 1. (és egyben utolsó) száma (Folk-Union)

Szexi [I. (és egyben utolsó) évf., szerzői magánkiadás (Fazekas Attila)]:

1. szám – Győző és a tündér; 2. szám – Tünde és a szatír. (Saját, dedikált példányaim borítóit lásd alul.)

„(...) A nyolcvanas évek végén már (majdnem) mindent szabad: '88–89-ben megjelennek az első magyar szexlapok, 1990-ben aztán minden gát átszakad. Fazekas Attila saját képregény-magazint indít: ez a Szexi, melyben igen bátor rajzok és igen szép lányok köszöntik az olvasót. S persze izgalmas kalandok, mert Fazekas az általa jól ismert balatoni nyarakat teszi meg története hátteréül. Amiben persze a főszerepet a szex kapja, s ezt bizony kezdetben lelkesen fogadják az ilyen típusú képregényes élményhez nem nagyon szokott olvasók. A műfajtól való elfordulás azonban már kezdetét veszi, az olvasók inkább a színes, képes magazinokat keresik, s a Szexi [két] szám után eltűnik a magyar sajtótörténelem útvesztőjében.”

Forrás: Verebics János: Szexi lányok, gyönyörű asszonyok – Fazekas Attila és a női szépség képregényes ábrázolása (2014. december 8.)

□ Az Erosz országa 1-2. száma (Interosz)

□ A Tiltott vágyak 1-2. száma (Interosz)

di Sartore, L. (D. Szabó László): Dinamóbugyi (Kánikula, Mi Világunk)

A magazin ingyenes mellékleteként jelent meg (az újság címlapját lásd a lenti, a füzet címoldalát pedig a Keresem! galériában).

Még nem sikerült beszereznem! Aki tud nekem ebben segíteni, ismer vagy rendelkezik felesleges, eladó példánnyal, kérem, a megadott elérhetőségen jelezze felém!

Ardamica Ferenc: Tejszínhabos halál – Erotikus novellák [Nap (Dunaszerdahely)]

[6 novella]

Még nem sikerült beszereznem! Aki tud nekem ebben segíteni, ismer vagy rendelkezik felesleges, eladó példánnyal, kérem, a megadott elérhetőségen jelezze felém! Mivel a kiadvány ma már jobbára beszerezhetetlen, 2017 januárjában megvásároltam az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött, hiánytalan példány teljes terjedelmű fénymásolatát (a címoldalról készült lapot lásd lent). A könyv borítóját a Keresem! galériában találod.

„(...) Miközben a fiókjaimban kotorásztam, rábukkantam néhány {erotikus} tematikájú írásra. Aztán fogtam magam, elmentem a garázsba, egy termosz kávé és egy doboz cigaretta kíséretével beültem a Zsiguli hátsó ülésére, és körmölni kezdtem. Egyébként is nyár volt, szép idő... Közben magánkiadók részére feladtam egy-két hirdetést, mire a Nap (...) jelentkezett, így a karácsonyi piacra már napvilágot láthatott a könyv. És ha jól tudom, nem is fizettek rá.”

Forrás: Vankó Attila: Cipősdobozok, rohamra! – Barátságos csevegés Ardamica Ferenc íróval (A Hét, 1993. október 15-i szám)
 

1992

A perverz vágyak úrnője (Speci – I. évf. 0*-15. szám, ÖKM)

„(...) Őszintén szólva, ennek a szerzőjére (hogy ki is volt de Perella**) már nem emlékszem. Abban biztos vagyok, hogy nem fordítás volt, pláne nem „ős-pornóregény”, hanem direkt én rendeltem meg a Specinek.”

Forrás: Személyes elektronikus levelezésem Verebics Jánossal (2015)

A regényrészleteket közlő lapszámok borítóiról és az érintett oldalakról készült digitális másolatokat a magazin egykori főszerkesztője, Verebics János bocsátotta önzetlenül a rendelkezésemre, amiért ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki! (A sorozatindító szám címlapját és a mű címének logóját lásd alább.)

H&P Fekete könyvek 1. (és egyben utolsó) kötet: Téboly – Válogatás [Simon Attila (Venda)]

[11 novella és 1 regény (saját példányom borítóját lásd lentebb)]

„«Egy kicsit több, mint erotika!» ...választhatnánk sorozatunk mottójául a fenti sort. Csak felnőtteknek!”

„(...) A következő válogatásban*** színre lép Félix, a kissé kétbalkezes, bohém író, aki kifogy az ötletekből és mindent elkövet, hogy témát találjon. Továbbá elkezdődik egy sorozat, amelyből – várhatóan három részben – egy furcsa világba csöppent lány és barátainak különös, hol vidám, hol pedig vérfagyasztó, de mindenképpen izgalmas kalandjait ismerheti meg az olvasó. (...)”

„(...) A H&P könyvek minden kötete megrendelhető lesz 1993 márciusától a Venda 1464 Pf.: 1369 címen. (...)”

Forrás: Téboly, 7-8. oldal

* ingyenes próbaszám

** Charlotte és Suzanne de Perella márkinőként írt ponyvái után, Czére Bélát nevezték így könnyűirodalmi berkekben.

*** A hozzáférhető források adatainak tanúsága szerint, sosem jelent meg.