A HAZAI EROTIKUS KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE

 

A rendőrség irtóhadjáratot indít az erkölcstelen könyvek ellen

Az utóbbi időben a rendőrség erkölcsrendészeti osztályának detektívjei, a királyi ügyészség utasítására, egész sereg budapesti könyvkereskedő és kiadóvállalat ellen jártak el pornografikus könyvek, erkölcstelen képekkel teli albumok készítése és forgalomba hozatala miatt. Amikor ugyanis a könyvek aránytalanul felsrófolt, magas ára következtében a könyvvásárlók száma erősen megcsappant és a könyvkiadók nagy része mindössze egy kisszámú, de tehetős réteg, a ritkaságkedvelő és könyvgyűjtő milliomosok kedvéért kezdte megjelentetni pergamenbe és bőrbe kötött, gondos és drága kiállítású kiadványait, kézenfekvő volt a gondolat, hogy a gyűjtők kedvéért olyan könyveket is ki fognak adni, amelyek egyáltalán nem kerülnek a nagyközönség elé. Sőt, nem kerülnek a hatóságok szemei elé sem, azt kizárólag a nagypénzű kiváltságosok, akik ügyes ügynökök révén korlátolt példányszámban előre előjegyezték, kapják meg.

Egyre-másra láttak tehát napvilágot a különböző pazar köntösű, a legtöbbször tagadhatatlanul művészi, bár mocsaras talajból kinőtt illusztrációkkal díszített erotikus albumok és hovatovább erősen elszaporodott a fővárosban az erotikus könyvgyűjtők száma. Ma mintegy húsz ilyen magyar könyvkiadó-vállalattól kikerült erotikus „díszmunka” forog közkézen előkelő klubokban, szőnyegekkel berendezett milliárdos magánlakásokban (...) és több ezer hatalmas értéket képviselő erotikus könyvtár húzódik meg előkelő budapesti dohányzószobák gondosan rejtegetett, Wertheim-záras könyvszekrényei mélyén.

A beteges, sőt veszedelmes jelenséggel szemben a rendőrség úgyszólván tehetetlenül áll. Amíg nyilvános forgalomba nem kerülnek, a rendőrségnek nincsen módjában üldözni ezeket a könyveket, sőt – följelentés hiányában – a szennykereskedelem üzérkedői és a bűnös könyvkiadó-vállalatok ellen sem járhat el.

A postai szállítás során, a cenzúra-ügyosztály révén, ugyan sokat elkoboznak, különösen a külföldről érkező ilyenfajta könyvekből, a magyar műveket azonban kufárok útján küldik szét és a csempészésben is fejlett technika alakult ki e téren. Hogy mégis – különösen a közelmúltban – az erkölcsrendészeti osztály detektívjei oly gyakran jártak el pornografikus és erotikus könyvek elkobzása körül, annak oka, hogy a sok milliós hasznot zsebelő üzleti élelmesség telhetetlen kapzsiságában már egész szemérmetlenül terjesztette e méregdrága munkákat.

Voltak belvárosi könyvesboltok, ahol ha nagyobb vásárlást eszközölt valamelyik bizalomgerjesztő külsejű férfi, nyíltan eléje rakták – természetesen a pult alól, rejtettebb helyről elővéve – kínálásra ezeket a pazar kiállítású díszmunkákat. (...)

Feljelentés esetében természetesen a legnagyobb szigorral jár el az erkölcsrendészeti kapitányság és a belügyminisztérium, mint a pornográfia ellen alakult nemzetközi küzdelem végrehajtó szervei.

A rendőrség munkája

A Hétfői Hírlap munkatársának alkalma volt a pornográf kereskedelem terjedéséről és a rendőrhatóságoknak ez ellen folytatott megfeszített küzdelméről beszélgetést folytatni a budapesti államrendőrség egy magas állású főtisztviselőjével és a tárgyról, illetékes helyről, a következő felvilágosítást kaptuk:
- A kontinens összes rendőri hatósága a legnagyobb eréllyel igyekszik gátat vetni a pornográf termékekkel és ábrákkal folyó üzérkedésnek. Ez a harc azonban – sajnos – Európa-szerte igen nehéz, mert a közönség egyáltalán nem támogatja a rendőrséget ez irányú tisztító munkájában: a legnagyobb ritkaságok közé tartozik a magánosok részéről érkező ilyen irányú följelentés. Mintha a közönség hallgatólag a cinkosává szegődnék a szennykereskedők ez ocsmány táborának.

Prospektus a pornográf áruról

- A bécsi rendőrség a minapában ért el jelentős eredményeket a pornográf kereskedelem üldözése terén, leleplezvén – a legnagyobb csendben folyt, hosszú és fáradságos nyomozás betetőzéséül – az európai szennykereskedelmi hálózat egyik központi szervét és ártalmatlanná tévén annak főkolomposait és résztvevőit, (...) (...) sőt, rajtaütvén a pornográf központ műhelyein és raktárain is, amely egy külön e célra bérelt magánlakásban volt.
- A {bűnszövetség} egy pornográf folyóiratot is kiadott „Die Lampe der Psiche” cím alatt és e szinte tékozlóan pazar köntösű, méregdrága folyóirat egész sereg előfizetővel rendelkezett Magyarországon is.

A magyar pornográfiák

Magyarország a kilencvenes években a pornográf szennykereskedelem főfészke volt. Innen árasztották el egész Európát ezzel az áruval. Külföldön ugyanis korábban megkezdték üldözésüket, míg nálunk csak (...) 1908 táján vették fel a harcot hathatósabban az egész kontinensen hírhedt magyar gyártmányú szennytermékek készítői és forgalomba hozói ellen. (...) A mai idők ismét kezdenek veszedelmesen hasonlítani az akkori állapotokhoz: ismét igen sokan foglalkoznak és vagyonosodnak Magyarország e szennykereskedelem-fajtája révén és külföldön megint kezd hírre vergődni a magyar pornográf áru. Ideje, hogy a rendőrhatóság erélyes kézzel belenyúljon ebbe a darázsfészekbe. (...)

Forrás: Pornográf kereskedelem Budapesten (Hétfői Hírlap, 1923. október)

 

* * * * *

 

(...) „Az erotikus, illetve a pornográf irodalom Magyarországon (...) mindig is jelen volt. (...)” (...) Az 1920-as években Budapest már igazi „pornófővárosnak” számított. Virágzott a prostitúció, pezsgett az éjszakai élet. Érzékelni lehetett azt a nagy erjedést, ami az egész társadalom szerkezetére kihatott. „A világháború alatt sok minden megváltozott. Más lett például a nők helyzete. Dolgozni kezdtek, mobilabbakká váltak. Már nem kizárólag a tűzhelyet kellett őrizniük, hanem különféle érvényesülési lehetőségek nyíltak meg előttük, tágult a mozgásterük. Az első világháború évei alatt a társadalmi kontroll lazulása pedig magával hozta az erkölcsi szigor enyhülését, amely aztán a húszas években a konzervatív erők hatására ismét visszafordult. Ugyanakkor a felvilágosult gondolkodásmód egyre többeket ért el – modern eszmék terjedtek, kezdett átalakulni a családok berendezkedése, a polgárosodás újabb szintje jelent meg a társadalomban.” (...) (...) Ebben a közegben egyáltalán nem meglepő, hogy rengeteg pornográf mű született. Igaz, ezek többségét a cenzúratörvény miatt nem hazánkban, hanem a határokon túl, Temesváron vagy Bécsben adták ki. „Nem a nagyközönségnek szánt művek voltak, hanem olyan exkluzív, bibliofil kiadványok, amelyek egy bennfentes körnek biztosítottak kifinomult időtöltést. Árad belőlük a budoárhangulat, egyetlen céljuk a gyönyörködtetés volt. Nyelvi igényességgel megírt szövegek, amelyeket gyakran kiemelkedő szépségű illusztrációk tettek teljessé. Ebben a korban is létezett természetesen lektűr, de a pornográfia csak egy zárt világban mozgott, hiszen tiltották az ilyen témájú művek nyilvános terjesztését.” (...) Az ilyen műfajú regényekről, versekről csak nagyon kevés információnk van. Nem könnyű felkutatni magukat a vonatkozó műveket, még akkor sem, ha egykor nagy mennyiségben íródtak. Mivel általában kis példányszámban jelentek meg, talán még mindig magánkönyvtárakban pihennek. Néhány példány felbukkan árveréseken, mások antikváriumok legalsó polcain hevernek. (...) „Nehéz felfejteni egy-egy kötet eredetét. A szerző azonosítása körül támadnak nehézségek. (...) A nevek többsége álnév, előfordul, hogy az sem dönthető el bizonyosan, férfi vagy nő írta-e az adott szöveget.” (...) „(...) Több orvos, nőgyógyász publikált erotikus műveket. (...)” (...) Eddig szinte semmit {nem tudtunk} a húszas évek burjánzó erotikus irodalmáról. „(...) A hazai hivatalos irodalomtörténet prűd. Ami kívül esik a kánonon, arról nem beszélünk. Márpedig a nemzetépítő diskurzusba a pornográfia nem fér bele.” (...) „(...) Izgató regények, versek, amelyek amellett, hogy érzéki vágyakról mesélnek, a húszas évek társadalmáról is látleletet adnak. Bár nagyon sokat tudunk erről a korszakról, mégis rendkívül izgalmas, ahogy ezekben a művekben kirajzolódik a társadalmi rétegződés. (...)” (...)

Forrás: Diószegi-Horváth Nóra: Kéjjel töltött polcok (Vasárnapi Hírek, 2012. június 3-i szám)

 

* * * * *

 

(...) Létezik egy (...) szövegegyüttes, (...) Móricz korából, egy 40 (!) kötetből álló napló, amely (...) némi képet ad a testiség szöveggé alakításának korabeli nehézségeiről, és támpontot annak megértéséhez, hogy annak idején nem pusztán írói probléma vagy jogi kérdés volt a szexualitás nyelvének megtalálása. Az 1866-ban született, 1935-ben elhunyt Lowetinszky János József (foglalkozásai közt megtaláljuk többet közt a pénzügyőrt, a vasúti kocsifelírót és az irodai segédtisztet) (...) 16 éves korától egészen haláláig vezetett naplójából kiderül, hogy a gátak még akkor is megfigyelhetők, amikor a szerzőn kívül senki sem látja a szöveget. A hatalmas, és valószínűleg egyedülálló szövegfolyam, melynek szerzője egyik fontos (bár messze nem kizárólagos) feladatául jelölte meg közösüléseinek és ejakulációinak statisztikailag pontos regisztrálását, kimondottan saját használatra, és az utókor, illetve a tudomány számára készült – ennek ellenére Lowetinszky éppen „nemi életének egyes mozzanatait, szomszédsági pletykákat, valamint munkahelyi sikkasztásait rejtette morze-jelek, illetve – ritkábban – cirill-írás mögé”. (...) És hiába rejtőzködik effajta titkosírással, még rövidítésekkel is él: „Lowetinszky naplójában «Kéj»-ként, illetve csak «K»-ként tüntette fel közösülései során bekövetkező ejakulációit.” (...) Tisztában kell lennünk azzal, hogy értékelésének nehézségei éppen egyediségéből következnek. A rögzítés ekkora szövegmennyiséget eredményező vágya ugyan nemcsak a saját korában, hanem bármilyen időszakban kivételes lenne, ha viszont Lowetinszky tetteit kívánjuk értékelni, (...) az egykorú, összevetést lehetővé tevő források hiányába ütközünk: „a meglehetősen szabados életvitel, melyet különösen ifjúkorában űzött, egyáltalán nem számíthatott kirívónak korában és környezetében, legfeljebb ma már az utókor nemigen tud róla.” (...)

Szövegelemzés a tárgyalóteremben

A húszas-harmincas évek szeméremsértési pereiről összefoglaló, magyar nyelvű munkát nem találunk, holott a bíróságnak és az irodalomnak a periratokban írásos nyomot is hagyó találkozásai sok szempontból nagyon tanulságosak. Egyrészt figyelmeztetnek arra, hogy a (...) kínos sémák, feszengő hallgatások nem pusztán a magyar írók prüdériájából következtek, másrészt az ilyen ügyekbe keveredett írók életének és irodalmi beszédmódjának alakulására adnak legalábbis részleges magyarázatot, harmadrészt sajátos, közös szövegelemző szemináriumok anyagaként is olvashatóak, hiszen az ilyen perek során felolvasták a „bűnös” szöveget és együttesen értelmezni próbálták. (...)

Nem véletlen, hogy Magyarországon a harmincas években sokasodtak meg az irodalmi szeméremsértési perek: „1929-ben cikkelyezték be a 38 állam által elfogadott, «a szeméremsértő közlemények és a velük való üzérkedésnek elnyomása végett Genfben létrejött nemzetközi egyezményt», amely már a mozgóképre is kiterjedt. Ennek értelmében hat hónapig terjedő fogházzal volt büntetendő az, aki «szeméremsértő iratot, rajzot, metszetet, festményt, képet, falragaszt, jelképet, fényképet, mozgófényképfilmet vagy más ilyen tárgyat» kereskedés, szétosztás, közszemlére tétel céljából készít, forgalmaz (akár a nyilvánosság kizárásával) vagy hirdet, illetve üzletszerűleg kikölcsönöz.” (...) (...) Maga a törvény Európa-szerte az első világháború kiváltotta „morális pánik következménye volt”, „a magyarországi törvények közé becikkelyező jogszabály indoklása szerint éppen a nagy háború alatt «általánosan megrendült erkölcsi érzék» miatt” léptették életbe. (...)

Magyarország a megerősítő okiratot Genfben, 1929. évi február hó 12-én írta alá (...). (...)

Forrás: Szilágyi Zsófia: Szemérmetlenül? (2012. január 6.)

 

* * * * *

 

Farkas Judit Antónia: Erotika és bibliofília – Kellner István titkos könyves tevékenysége az 1920-as években [Korunk – III. évfolyam 3. szám, 89-95. oldal (2010. március)]

 

* * * * *

 

A konszolidált Kádár-rendszer 1963-1985

(...) Aczél György irányítása alatt a hatvanas és hetvenes években jelentős változások történtek [a] kultúrpolitikai életben. A (...) nevével fémjelzett korszak már érezhetően több engedményt adott az alkotóknak mint korábban. A Rákosi-korszak 2T-jét immáron kiegészítette egy harmadik is. A rendszer már nem csak a tiltást és a támogatást ismerte, hanem egyes alkotásokat, melyek nem vitatkoznak a fennálló rendszerrel és az ideológiával, már meg is tűrt. Az enyhülés azonban még mindig nem jelentette a teljes szabadságot. Tabutémák „természetesen” továbbra is voltak. (...) (...) Tiltások nem csak a politikai kérdések terén, hanem közéleti témák esetében is voltak. „(...) A trágár kifejezések és a pornográfnak minősíthető leírások {legalább a 70-es évek elejéig} {tabu alá estek} (...), habár e tekintetben a szerkesztőségeknek volt már némi mérlegelési szabadságuk.” (...) (...) A trágárság és a pornográf tartalmú témák tiltása szinte teljes társadalmi támogatásra talált. „(...) A szexualitás ábrázolásának tilalma (...) teljes mértékben élvezte a korabeli hazai közízlés támogatását, aminthogy a magyar irodalom is csak ritkán sértette meg ezt a normát.” (...)

Forrás: Lencz László Márk: A cenzúra története / Cenzúra a kommunista diktatúrákban (2009)

 

* * * * *

 

A cenzúra, a kiadás jogának állami monopóliuma hozta magával az illegális kiadványok megjelenését. A szamizdat a kommunista rendszerekben volt jelen, amelyet azért írtak, nyomtattak és terjesztettek titokban, mert a rezsim cenzúrája betiltotta volna a közölt tartalmak terjesztését. A magyar szamizdat irodalom vagy hazai szerzők munkája, vagy külföldön készült magyar, illetve külföldi szerzők írásainak hazai terjesztése volt.

Forrás: A szamizdat története

 

* * * * *

 

szamizdat a szocializmus idején – Magyarországon főleg a 70-es évek közepétől –, írógépen másolt vagy stencilezett, illegálisan terjesztett kiadvány volt, aminek megjelenését tartalma miatt a cenzúra úgysem engedélyezte volna. (...)

Forrás: Kocsis Péter: Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butik-irodalom néven is emlegették (2014. január 10.)

 

* * * * *

 

(...) A szamizdatban – saját vagy álnéven – csak azok publikáltak, akik vállalták az egzisztenciális kockázatot és akik számára a folyamatos öncenzúra elfogadhatatlan kompromisszum lett volna. A többiek (jobb esetben) hallgattak vagy műfajt váltottak, az egyik leggyakoribb kényszermegoldás Kelet-Európa szerte a gyermekirodalomba való menekülés volt.

De mi a helyzet, ha a „klasszikus” diktatúra intézményrendszere összedől és mi ott állunk a reánk szakadt szabadság közepén? Ne higgyük, hogy ilyenkor nincs szükség valamiféle cenzúrára és öncenzúrára! A diktatúrában világos volt a helyzet, meghúzták a határokat, az önkény jegyében. A demokráciában ezeket a határokat etikai, erkölcsi alapon próbálják megszabni. Sokszor a közvéleményre hivatkozva. Ha ugyanis nincsenek határok, teljes lesz a káosz. Pornográfia, nácizmus és a többiek. (...)

Forrás: Kocsis Péter: „Agyamban kopasz cenzor ül...” (2014. március 25.)

 

* * * * *

 

(...) A diktatúrák idején a pornográf/obszcén irodalom erős elnyomás alatt, már csaknem a szamizdat szintjén, pince-irodalomnak számított. Magyarország esetében a kommunizmus volt számottevő. Az individuum szexualitása eltolódott kötelesség felé, elültette az érzést, hogy a kollektíva szintjén szégyen és gusztustalan dolog a szexről felszabadultan beszélni. A szexnek funkciója volt, az élvezetet, mint nyilvános beszédtémát száműzték.

A puha diktatúra utolsó 15-20 évében (...) megjelent a vágy... a szexuális magánéletre. Megvillant a funkció (gyermeknemzés) nélküli esztétikus kép, érzékiség. (...)

Forrás: Dr. Nagy Brigitta: Szociológia: Adoniszok és amazonok – 6 (2010. november 4.)

 

* * * * *

 

(...) Három T jelölte a korábbi kultúrpolitika anyagi-szellemi jelenlétének fokozatait a művészeti életben: Támogat, Tűr, Tilt. Mindez azonban már a múlté: levette rólunk kezét és lábát a pártállam, jogállam alakul, az idők átmenetiek, a jók és jobbak azon fáradoznak, hogy a kulturális élet anyagi bázisai a közérdeknek megfelelően jöjjenek létre, működjenek. Minthogy a köz érdekét csak a köz birtokolja, a közérdek szankcionált megfogalmazása nehézkesen, sok vitában fogalmazódik meg, lép gyakorlati rangra. Ezzel szemben az egyéni érdeket sokkal hamarább sikerült fölfogni, s akik ezt eddig sem vesztették szem elől, élvezettel halásznak a zavarosban. „Szabad a vásár!”-hangulat lett úrrá a könyvpiacon. Viszonylag kis anyagi ráfordítással gyorsan hozzá lehet jutni a befektetett tőke sokszorosához.

Tabuk nélkül

A korábbi gyakorlat szerint nem juthatott piacra a politikai szempontból tiltott témák taglalása {és} a pornográfia (...). A Nagy Imre miniszterelnök ellen lefolytatott per éppen úgy tilalmas volt, mint a nemiség firtatása (...). (...) (...) A kiadók abban voltak érdekeltek, hogy null-szaldós évvégi mérleggel zárjanak. Veszteség esetén „ugrott” a vezetők prémiuma, nyereség esetén csökkentették a következő évi állami támogatást. A dolog akkor kezdett fölborulni, amikor a gazdasági csőd következtében eleve csökkenteni kezdték a költségvetést, a kiadóknak több kapós könyvet kellett piacra dobni ahhoz, hogy a kisebb hasznot hajtókat is megjelentethessék. Sőt, a kiadás egyre kevésbé tudta az egyik szerzővel a másikat eltartatni: csökkent az állami beleszólás lehetősége, példányszámok arányában követelhették meg honoráriumaikat a szerzők. Közben nemcsak a struktúra borult, de a „politikai fegyelem” is: már a piac kezdett szabályozni. Ennek volt jó oldala. Tabu témák, szerzők, könyvek kezdtek megjelenni. (...) Az öt-tíz évvel ezelőtt kiadott könyvek sikerét nagyban fokozta az az aura, amit köréjük a tabuság vont. (...) A múlt év nyarára bekövetkezett politikai fordulat szükségképpen sikert garantált (...) a másszemléletű, addig csak szamizdatban vagy külföldi kiadásban terjedő könyveknek. A politikai konjunktúrában fel sem merült annak firtatása, hogy ezeknek a könyveknek milyen az esztétikai minősége, szemlélete, hitelessége. (...) De a művészetek területén (...) mindig megbosszulja magát a minőség rovására tett engedmény. (...)

Perverzek előnyben!

(...) A pornófilmek (...) (...) gyártói nem maradnak vevő nélkül. Nemzedékenként újratermelődik az érdeklődő publikum. Ezt bizony elmondhatjuk a szexirodalomról is. Csakhogy itt örökifjúságra azok a művek tarthatnak igényt, amelyek kor, stílus és más személyiségjegyeket nem hordoznak. Szapphó szerelmes éneke hol van már pikáns újdonság dolgában Verlaine Intézeti lányokjától, hol „merészségben” Boccaccio Fülemüléje (...) Sade márki Justine-jétől? Ahol érzés is ábrázoltatik, sőt humor is munkál, megmutatkoznak a személyiségjegyek, kiütközik a tehetség, ott az alkotás esztétikai minősége dominál. Nem a pajzán história, nem a gáláns kaland eseménye, nem a szexuális aktus, hanem az azt megélő ember ragad meg első helyen. A pornó azonban éppen ezt az emberi minőséget redukálja nullára, s voltaképp nem akar mást, mint bemutatni a nemi élvezetszerzés lehető legtöbb kombinációját. (...) Jóllehet ezek a kombinációk sokfélék, mégis végesek. A férfi és nő szexuális kommunikációs csatornái szerint genitális, anális, orális, manuális, korporális kombinációk lehetnek, s a pornográfia annyiban bővítette a látvány lehetőségeit, hogy divatba hozta a női homoszexualitást és a kezdeményező nőfigura ábrázolását. (Szinte teljesen hiányzik a férfi-férfi kapcsolat ábrázolása (...).) E lehetőségeket megtartva a szöveg számára nincs más, mint a bemutatást helyettesítő megnevezés. Az író, aki embert ábrázol, tehát érzést, kedélyt, valakinek a látószögét, bámulatos sokféleképp adhatja tudtunkra, mely erogén tájakat hoznak kapcsolatba szereplői. A pornóírónak három lehetősége marad: a pedáns orvosi kifejezés (pénisz, vagina), a még társaságban elfogadható megnevezések (farok, punci) és a már trágárságszámba menők (fasz, [pina]). Van, ahol ennél is kevesebbet használhat: klitorisz, csikló, vagy épp nincsen más szava: makk. Igazán jól szórakozhatik a már-nem-égőfülű-kamasz korosztályhoz tartozó olvasó, ha látja, mint kénytelen a szóismétlések kerülgetésével kínlódni a magyar pornószerző. E tárgyban kedvenc példám Czére Gyöngyvér, aki esztendeje A férfiak elárulása? című opuszával örvendeztette meg a leszbikus nők nemi gyakorlata iránt érdeklődő olvasóit, most pedig Vallomások szexuális fűszerekről és perverziókról című kötetével. Mindkét tomusza alkalmával azt a látszatot kívánja kelteni a szerzőnő, hogy nem saját tapasztalatára, avagy képzeletére hagyatkozik, amikor a szokatlan „szerelmi” gyakorlatokat leírja, hanem a szereplők maguk mesélték el neki. Ezzel a „kerettel” magára veszi az előszóban is vállalt és hangsúlyozott objektivitás köntösét, amit azzal is dekorál, hogy kijelenti: őszinte, emberi tragédiákat nyíltan föltáró vállalkozás az övé. „Nem tekintettem el a legintimebb vallomások naturalista részletezésétől sem, mert meggyőződéssel vallom, hogy mindent ki lehet mondani, ami emberi, ami két embernek – vagy akár több embernek egyszerre – örömöt, izgalmat szerez.” Sajnos, a magát tanárnőnek valló szerző csak azt nem tudja, hogy a világirodalom java éppen arról szól, sőt kifejezetten azért született, mert csak azt nem lehet kimondani, ami emberi. Megérzékíteni, megsejtetni lehet, kimondani nem tudjuk. Nincs rá szavunk. De ha ettől eltekintünk is, még ott a kérdés, miként emberiesíti dokumentarista szerzőnk a többnyire trágár kifejezésekkel elmondott szexuális orgiákat? Idézem: „Nemcsak forrón lucskos volt a kis puncija, hanem lappangó meleg források kigőzölgését is éreztem rajta, tudod, olyan illat volt ez, amelyet az ember akkor érez, amikor egy kénes vizű tó partjához közeledik, de a fűben, a tó partjának közelében is locsog már a bódító illatú víz, fel-feltör váratlan búvópatakként, mint az anyaföld mohó ejakulációja.” Ha az agg mesélő nem Bükkszék környéki nyugdíjas, vagy nem záptojás-dezodort használ, akkor azt kell hinnem, hogy a szagokról alkotott közhiedelem is megdőlt. Az már egyéni gusztus dolga, hogy a vallomástévőt ez hozza nemi izgalomba, mindenesetre Cili (e kénköves buzgárral rendelkező „kis boszorkány”) illata végig az elbeszélés fölött leng. Más. Szemérmes polgárasszonykát kerítő barátnővel lakásra csalja, leitatja, álomporral elzsibbasztja, majd gruppenszexbe kényszeríti a gaz csábító, s ezenközben fotókat is készít róla. E fotókkal kizsarolja, hogy egy egész napot (önként és mindenben kedvére téve) csábítóval töltsön jóhírét féltő asszonyka. Csábítónk e nap során szokatlan és erőszakos nemi aktusokat hajt végre hősnőnkön, aki bár most, midőn e szörnyűségeket felemlegeti is, minden ízében remeg, de végül is beismeri, hogy élvezte a borzalmakat. Ezt riporterünk is igazolva látja, mert: „Kimegyek pár percre a fürdőszobába, amikor visszajövök, az ajtóból látom, hogy bugyija alól húzza ki sebtében a kezét.” A nyájas olvasó hálatelt szívvel nyugtázza, hogy végül is mindenki jól járt, írónő leleményesen hitelesítette a történetet. Azt már csak a realista érzék téteti a sztorihoz, hogy a „meggyalázott asszonyka” végig hazudott, s a beszélgető – C.Gy. – csak azért látszott hitelt adni a mesének, hogy szado-mazochista hajlamainkat borzolgassa. Akiben ilyen nincs, annak viszont ott a fölényes szörnyülködés öröme: szegény asszonyka, mit meg nem tett a jóhír, a családi béke kedvéért. Bár a példák bővíthetők, ennyiből is nyilvánvaló: Czére Gyöngyvér „epikai költésbe” ágyazza „életből ellesett” történeteit, ahol magára az emberi különösségeket megértő, szabadelvű, felvilágosult bizalmas (Duenna) szerepét osztja, közben mindent elkövet, hogy a kukkoló alantasság helyzetébe hozott olvasót kiszolgálja. Ha nem akarna pszichológiai mélységeket feltárni (például: bizonygatni, hogy a homoszexuális nők korábban a férfiakkal létesített kapcsolataik során traumatizálódtak, s ezért menekülnek az egyneműekhez. Holott a szakirodalom szerint a homoszexuális hajlam éppen olyan veleszületett adottsága valakinek, mint a heteroszexuális), ha nem törekednék értelmezni, hogy szerelem nélkül miért élvezetes nemi aktust folytatni, s miért indifferens az élvezetvágyónak, hogy mikor, kivel, s miért épp a genitáliákon kívül jut gyönyörhöz, akkor írása az lenne, ami: pornó. Ő azonban szépírni próbál. Mivel azonban humora nincs, örömét nem leli abban, amit előad (jellegtelen emberek lihegve elmondják nemi szokásaikat) e szexuális ínyencségekből épp az hiányzik, ami a műfaj jeleseit elhíresítette: az elegancia, a képzelőerő, az életvidámság, tehát a pozitív emberi értékeket képviselő jelenlét. Nabokov Lolitája bármilyen alantas szinopszisú is (vén férfi együtt él gyermekkorú gyámleányával), a főhős szorongásainak, végső elmagányosodásának epikailag is igényes rajza a bűnt emberivé képes emelni, bár fölmentést nem ad. Sejthetőleg ezért nem pornóregény. (...) (...) A magyar író (...) úgy találja, hogy némi pénzre ideje már, hogy ő is szert tegyen, hát elhatározza, hogy ír egy pornót. Nehogy adócsalással vádolhassák, a címlapra saját nevét kanyarítja: Bólya Péter. Epikai fikcióképp azt állítja, hogy regénye egy ápolónő megtalált naplója, s uccu: Éva nővér, az üzemi rendelő egészségügyi alkalmazottja kedvére tesz a főorvosnőnek, a főnővérnek, az alorvosnak, csak éppen neki nincs kedve az egészhez. Ő ugyanis a narkomán, s ennek folytán impotens művészlelkű munkanélkülit szereti. Addig gyötri-ápolgatja, míg kicsiholja e betegből a maga számára kívánatos gyönyört, aztán eltűnik, vége a naplónak. Az íróként ismert, képesújság orvosi rovatában adott tanácsaiért népszerű szerző látható csüggedtséggel variálgatja Éva nővér szexuális partnereit és figuráikat. Oly messze járnak jelenetei az erotikus hatás felkeltésétől, mint a formalinos kádban boncolásra váró tetemek csupaszsága a sztriptízre vetkező hölgyekétől. Bólya ugyan kerüli az orvosi megnevezéseket, de unalomig ismétli az unottan abszolvált nemi gimnasztikázásra Éva nővér zsargonja szerint használt kifejezéseket: „kunnilingvál”, „kell a tej a pici babának”, „összkomfortos” (biszexuális). Bólya képtelen eltitkolni, hogy sivárnak tartja a nemi élet ilyetén folyását. Éva nővér végtelen sivár, kiszolgáltatott páriának hat, s akik kegyeiért tülekednek, még nála is nyomorultabbak. Így lesz ez a hevenyészve megírt pornóregény a pornóra vágyók kritikájává. Úgy tetszik, ez a kritika nem tudatos, az írói magatartásból egyetlen következetesen végigvitt szenvedély világlik elő: az egészségügyben dolgozók gyűlölete. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a Matyasovszki e.ü. brigád – könyvének szereplői – valóban létező személyek, s bosszúképp kerültek pornóregénybe. Az író felnőtt ember, belátása szerint használhatja tollát, kivált, hogy a kritikusnak nem áll módjában olyan anyagi szabadságot biztosítani, hogy efféle vállalkozásoktól, mint ez a regény is, távol tartsa. Jelezni azonban kötelességem: kár a talentumait hamiskártyán elkótyavetyélni. (...)

Mintha

Ha ekkora a keletje a szex-ígéretű könyveknek, akkor legjobb, ha cégérül mezítelen keblek, csiklandós címek állnak a borítón. (...)

Tanulságok helyett kérdések

Tabuk tűntén természetes, hogy az addig tilalmas válik a legvonzóbbá. Az is nyilvánvaló, hogy korábban is meglévő vonzódások most felszínre kerülnek, s hódítani látszanak. Hogy ez a konjunktúra anyagi haszonhoz segéli az iparágban kereskedőket – szintén elkerülhetetlen. De nem látom be, miért ne húzhatna hasznot ebből a mind savanyúbb helyzetbe kerülő valódi író, s színvonalas könyvkiadás? (...) A pornó és egyéb könyvek után szedett adó miért ne áramolhatna a színvonalas könyvkiadásba? Miért ne kaphatna adókedvezményt az a vállalkozó, aki pornó helyett értékes művészetet publikál? Miért csak erénycsőszök prédikálnak a szennyirodalom ellen? Miért tesz úgy az igényes szabadelvű, mintha ez az „irodalom” nem is volna? Miért nem vesszük észre, hogy az olvasók nagy tömege vágyik a mesére, a cselekményes történetekre? Az írói önkifejezés mellett az olvasót is ki kellene fejezni: miért szükségszerű, hogy a piac lefelé nivelláljon, miért nincs serkentője, hogy fölfelé? Úgy tetszik, (...) könyvkiadásunk védtelen a papedli-vírussal szemben. Nem cenzor után kiáltok, de olyan gazdasági szűrőállomásokért, esztétikai közízlésterjesztésért, amelyik védekezést nyújthatna. Vagy bízzunk abban, hogy ha majd telezabálta magát a könyvpiac, akkor beáll a csömör? És mi lesz, ha felszívódik a vírus? Mi lesz azokkal, akik rákapnak? Ha ennyivé lesz a művészeti irodalmi piac? Csajkarendszer helyett a folytonos hamburger – soha fokhagymás ambrózia?

Forrás: Berkes Erzsébet: Papedli – most! (Könyvkiadásunk irányairól) [Mozgó Világ, 1990/6. szám]

 

* * * * *

 

A hazai szex- és pornóirodalom fejlődéstörténete

Hazánkban az erotikus, szex- és pornókiadványok sokáig hozzáférhetetlenek voltak. {Az utóbbi években Magyarországon a könyv- és folyóiratkiadás területén is jelentős változás következett be: a piacgazdaság kialakulása következtében bármit ki lehetett (és lehet) nyomtatni, amire kereslet van. Így kerültek az üzletekbe, az újságosbódékba a különböző szex- és pornókiadványok (...).} (...)

A „leplek lehullása” tulajdonképpen a felvilágosító irodalom megjelenésével veszi kezdetét. Ma már furcsa, de a haladás jele volt, hogy folyóiratokban, vagy könyvalakban felvilágosító írások láttak napvilágot. Ezek mellett nagy sikernek örvendtek a klasszikus tanító-könyvek (pl. Káma Szútra, Illatos kert), majd a nyolcvanas években {a riportkötetek (még Mezei András is írt egyet) és} a párkapcsolatok szociográfiáját boncolgató Miskolczi Miklós-könyvek (pl. Mindenki mással csinálja, Hazudni boldog hitvest). Aztán a hetvenes években már voltak meztelen nőket mutogató kártya- és aktnaptárak, illetve apró szexképek tarkították a Film-Színház-Muzsika, Magyar Ifjúság pletykarovatait (ez utóbbi rovatokban főleg azon funkcióval, hogy kifigurázzák a dekadens és rothadó kapitalizmus züllöttségét). Szintén a hetvenes évektől nagy keresletnek örvendett az alkalmanként megjelenő Tollasbál vagy a Színész-Újságíró Magazin (még a TV-Híradó is beharangozta megjelenésüket, s másnap reggel 1-2 óra alatt elkapkodták, jobb esetben „pult alól” lehetett hozzáférni). (...) A szexkiadványok csúcséve talán 1989/90. Kezdetben csak (...) klasszikusnak számító művek jelentek meg patinás kiadóknál, (...) [pl.] Sade márki: Justine – avagy Az erény meghurcoltatása (Európa, 1989) (...). Több kiadó olyannyira sikeresnek tartotta – az immár nemcsak klasszikus – erotikus és szexkönyvek megjelenését, hogy sorozatokat indítottak, pl. Európa (...) – Bibliotheca Erotica {[pl.] Pauline Réage: O története (1990)}, [Ötlet/]Unió (...) – Erato kiskönyvtár {[pl.] Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző (1990)}, Népszava (...) – Szex-tettek címmel. Hamarosan jöttek a gombamódra szaporodó új kiadók, rájöttek, hogy ez jó üzlet, kiadványaikkal sok pénzt kerestek, de a színvonal egyre süllyed(t). Ezidőben a lapkiadás területén is lehulltak az ágyékkötők, megjelentek az erotikus magazinok, mint pl. az Erato, Apolló, Sapphó (azóta valamennyi megszűnt). Ezek akkor még igen mértéktartónak számítottak, átlagos aktképeket közöltek (...).

Várható volt, hogy a fejlődés menete ezen a ponton nem áll meg. (...) „A szexuális tiltások nyomán sarjadó sokszínű erotikus kultúrát felváltja a szexuális demokrácia kíméletlen egyöntetűsége. (...) Az úgynevezett örömelvű szexuálpedagógia és a rámenős pornópiac sliccben nyitott társadalma tudniillik mélységesen aszexuális. Minél fásultabb, annál inkább rászorul az izgatószerekre. És minél inkább él velük, annál frusztráltabb, elégületlenebb, unottabb. Kényszeres kíváncsisággal követel valami újat: mi az, amit még a bűn és a titok aurája vesz körül? Jöjjenek a vérfertőzők, a kéjgyilkosok, a pederaszták!” Így születtek aztán sorra Czére Béla (amúgy (...) Perella márkinő) pornóregényei (...) és a kriminalizált szex. (...)

(...) [1989]-ben megfilmesítették L. di Sartore (D. Szabó László) Pornósztár volt őnagysága c. könyvét. (...)

Helyzetkép itthonról

(...) (...) A szex nem sablon: ezáltal lehet informálódni, kommunikációt tanulni, fantáziát fejleszteni. (...) A pornográfia csökkenti a szexuális bűnözést, nincsenek társadalmi szempontból káros hatásai, elősegíti a helyes szexuális beállítottság kialakulását stb. (...) „(...) Ha a pornó szerelmi regényhez úgy viszonyulunk, mint olyan szöveghez, amelynek per definitionem nem lehet semmiféle értéke, akkor nem is találunk benne semmilyen irodalmi értéket. Ha viszont nyílt a hozzáállásunk, feltételezve a lehetőséget, hogy az ilyen irodalomban is megvalósulhat a kreativitás, akkor azt meg is találjuk. (...) Nem kell tőlük sokat várni, de épp tagadni sem kell minden értéküket. (...) A szuper-irodalom és a szub-irodalom között nem tátong abszolút szakadék.” Arról nem is beszélve, hogy a szex- és pornóirodalom (bármily pejoratív is az értelme) fontos szerepet tölthet be a szakemberképzésben, akár pszichológusokra, akár szociológusokra, néprajzkutatókra, történészekre, filozófusokra vagy irodalmárokra gondolok (ld. pl. Lőwy Árpád verseit a századelőről, vagy a középkori pajzán énekeket stb.). (...)

Forrás: Eszenyi Miklós: Szex a könyvtárban (Könyvtári Figyelő, 1993/4. szám)

 

* * * * *

 

„(...) A pornográfia '88–89-ig (...) tabu volt, de azért a magyar irodalomnak megvoltak a maga merész pillanatai. Sajátos módon a történelmi regényben. Hegedüs Géza, aki szoftos szexes könyvet nekünk is írt (Bordélyház Bizáncban) pl. a felnőtteknek szóló történelmi regényeiben szerepeltetett nagy, részletesen leírt szeretkezéseket (Várj, madár, várj...). Révay József pedig, a római kori történetek mestere az Égi jelbe csempészett egy olyan – sok oldalas – szeretkezési leírást. (...)”

Forrás: Személyes elektronikus levelezésem Verebics Jánossal (2015)

 

* * * * *

 

„1987-89 semmihez nem hasonlítható, egyedi és – most már bizton állíthatjuk – soha vissza nem térő időszak volt a magyar szórakoztató irodalom (...) életében. A korábbi kényszerpályák, kiadói kizárólagosságok oldódni kezdtek, egymás után alakultak a bizonytalan jogi és pénzügyi hátterű kiadói (pardon: kiadásszervezői) vállalkozások, a nehézkes (de jól fizető) állami terjesztés mellett mindenütt megjelentek az utcán, asztalról áruló alternatívok. Jóformán minden eladható volt, ami a Nagyérdeműt szórakoztatni tudta (...). (...)”

Forrás: Verebics János: A Fekete Síp legendája (2014. január 1.)

 

* * * * *

 

„(...) A nyolcvanas évek vége felé (...) a magyar kultúrában is kialakultak „kapitalista zárványok”, szigetek, ahol a szocialista szellemhez igen kevéssé méltó módon megtűrt, sőt, kívánatos volt a profit hajhászása. Az állami kiadók körül GMK-k, kiadásszervező munkaközösségek alakultak, vagy maga a kiadó „nyitott” a nagy példányszámban fogyó, jelentős hasznot termelő szórakoztató irodalom felé. A Népszava könyvszerkesztőségei – több is volt – ezt csinálták. A (...) Mi Világunk magazinhoz kapcsolva füzetes kisregényekben, puhafedelű sci–fi- és krimisorozatokban, önálló regényekben {találták meg az aranybányát}. Kulcsár Ödön vezette ezt a szerkesztőséget, ahol néhány igazán nagyszerű ember főállásban és rengeteg nagyszerű ember külső munkatársként dolgozott. (...) (...) Külön tisztelgő emlékezés illeti a nagyszerű kollégát, (...) D. Szabó Lászlót, a Liszt Ferenc-külsejű vén bohémet, a háború előtti hírlapíró mindent túlélő őstípusát, aki jegyzett ugyan néhány szórakoztató regényt, de végül L. di Sartore néven pornóregények ünnepelt szerzőjeként „kúszott” be az irodalomtörténetbe (...). (...) A boldog békeidőknek aztán '89 körül vége szakadt. Drágult a papír, a nyomda. Előbb az árakat kellett emelni, aztán a közgazdaságtan örök törvényei szerint a költségeket csökkenteni. (...) Élesedett a piaci verseny, egyre több kiadó kínált ponyvát, szórakoztató regényt. A kilencvenes évek elején a Mi Világunk („és szerkesztőségei”) megszűntek létezni – az ártatlan malackodás és a még színvonalra törekedő szórakoztatás kora véget ért. Új világ köszöntött be – nem a mi világunk. Régi dolgaink azonban még fellelhetők az antikváriumok polcain – s azok emlékezetében, akik velünk szórakozva élték meg a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetet. (...)”

Forrás: Verebics János: ... és a zenekar közben végig játszott... (2012. február 10.)

 

* * * * *

 

„Kezdetben”, 1990 előtt vala a sok klasszikus vers és próza: novella és regény – Ovidius, a Babits-fordította Erato és a Faludy-ferdítette Villon, Az apácafőkötő, a Paraszt Dekameron, Chaucer, Boccaccio, Rabelais, Diderot, Aretino, de Laclos, Balzac, D.H. Lawrence, Updike – azoknak, akik erotikus szépirodalomra vágytak. Bizonyos falak már a rendszerváltozás előtt leomlottak: 1989-ben piacra kerültek az első pornókiadványok. Ezek nagy része színes szexlap volt, de akadtak egészen rossz, amatőr füzetek is. (...)

Módjával – 1990 előtt

A leadben említett klasszikusok névsorát hadd egészítsem ki 1990 előttről: a Magyar Erato kötetben összegyűjtötték az erotikus magyar versek javát, Janus Pannoniustól Verseghy Ferencen át a legkiválóbbak közé tartozó Weöres Sándorig. Ide tartozik a Timár György fordította Szajna-parti Erosz. „Zaftos” részeket talált az olvasó Szász Imre Ménesi út és Szalay Károly Bikakolostor c. regényében. 1986-ban az Európa kiadta – Antal László válogatásában, fordításában, előszavával és jegyzeteivel – a 16. századi francia főnemes, Brantôme (Pierre de Bourdeille) Kacér hölgyek c. művét. Volt továbbá pl. Nabokov Lolitája, Henry Millertől a Ráktérítő, valamint Zola Nanája. Ezek persze csak részben-részleteikben pornográf művek.

Módfelett – 1990 után

„Nincs semmi perdöntő abban a közismert tényben, hogy a legtöbb férfitól és nőtől nem telnek ki olyan szexuális hőstettek, amilyenekkel a pornográf művek szereplői dicsekedhetnek: hogy a nemiszervek mérete, az orgazmusok száma és tartama, a szexuális teljesítmények sokoldalúsága és kivihetősége, a szexuális energia mennyisége – mindez vaskosan eltúlzottnak látszik” – írja Susan Sonntag A pornográf képzelet c. esszéjében (A pusztulás képei. Modern Könyvtár 215).

(...) [Az] 1990-ben megjelent, (...) név nélkül kiadott kis ponyva, a Kató, mint asszony az úttörő, de semmiképp sem a maradandó irodalmi alkotások közé tartozik.

Természetesen a „szürrealista mozgalom egyik védőszentje”, az 1945 után Franciaországban újjáértékelt de Sade-tól kiadták a Filozófia a budoárban-t, a Justine-t és Restif de La Bretonne-tól A nagy francia ágy címmel az Anti-Justine-t. A franciáknál maradva nem hagyhatom említetlenül Apollinaire-t [(Tizenegyezer vessző)] (...). (...)

A legigényesebb vállalkozás, a Bibliotheca Erotica, az Európa gondozásában indult, itt látott napvilágot „Pauline Réage”-tól az O története, Vargas Llosától a Szeretem a mostohámat, (...) [Dzsunicsirótól A kulcs.] (...)

Tanulságok (...)

Nincs pontos, mindenki által elfogadott-elfogadható definíciója a pornográf irodalomnak (Gr. „porné”=szajha, „graphein”=írni). Néha nehéz eldönteni, erotikus vagy pornográf, obszcén, perverz alkotásról van-e szó. Amire ki van írva: Szigorúan csak felnőtteknek!, Csak 18 éven felülieknek!, az mindenesetre formailag annak minősül. Hogy aztán egyszerűen csak ponyváról, vagy művészi alkotásról van-e szó, az egy kicsit bonyolultabb kérdés (...). Mindenesetre a fentebb említett kiadványok között – szerencsére – egyre több a „klasszikus”, az újak legtöbbje pedig, szerénytelen véleményem szerint, nem felel meg az irodalomtól elvárható komplexitásnak. (...)

Forrás: Csokonai Attila: Erósz kertjében és a kertek alatt (KönyvHét, 2007/15-16. szám)

 

A RENDSZERVÁLTÁS „SZENNYIRODALMÁNAK” RENDSZERTANA